Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Díjazták a felsőoktatási tehetséggondozás legjobbjait

2013. november 20.

November 18-án, a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes záróülésén több, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségéhez (MATEHETSZ) közel álló szakember munkáját ismerték el.

A hagyományokhoz híven a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében megtartott ünnepi ülésen az idei, összesen tizenhat felsőoktatási intézményben megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) legeredményesebben szerepelt hallgatók, kiváló mestereik és a felsőoktatási tehetséggondozás ügyét elkötelezetten támogató szakemberek vehettek át összesen mintegy kétszáz kitüntetést Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől, valamint Szendrő Pétertől, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnökétől.
 
Negyvenöt fiatal vehetett át Pro Scientia Aranyérmet, köztük Batki Júlia, az Eötvös Loránd Tudományegyetem negyedéves hallgatója, a MATEHETSZ korábbi felfedezettje, aki a Kémiai és Vegyipari Szekcióban bemutatott, Az uracil-tartalmú DNS sorsa ecetmuslicában című dolgozatával ért el kimagasló eredményt az idei OTDK-n.
 
A Mestertanár Aranyérem kitüntetést idén ötvenkét olyan oktató, kutató vehette át, akik elkötelezett munkájukkal hozzájárultak a tudományos diákköri tevékenység eredményességéhez, illetve a tehetséges tudósjelöltek kiemelkedő teljesítményéhez. Mestertanár Aranyérmet vehetett át dr. Révész György, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézetének egyetemi docense, a MATEHETSZ által támogatott Tehetséghidak Program Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke. Szintén Mestertanár Aranyéremmel jutalmazták dr. Néda Zoltánt, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Fizika Karának professzorát, az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács elnökét.
 
Újságírói munkájáért az OTDT különdíjban részesítette Munkácsy Zsuzsát, a MATEHETSZ alprojektvezetőjét.
 
Minden kitüntetettnek gratulálunk!