Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

GPS és tehénpásztor?

2014. június 1.

Csipak Levente a szerbiai Csókán él családjával és a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnáziumban tanul. Számos versenyre készít projekteket, újságíróskodik és helyi civil szervezetekben önkénteskedik. Az Invitel innovációs versenyén a fiatal programozók és alkalmazásfejlesztők versenyének „Ne szórakozz!” kategóriájában Levente győzött az „e-motion avagy a GPS-es tehénpásztor” című alkalmazásával.

Csipak Levente sikersztorija azzal kezdődött, hogy a DUE Médiahálózat hírleveléből értesült az Invitel pályázatáról. A felhívásra meghökkentő ötlettel állt elő: GPS-tehénpásztort tervezett Kiss Tamás osztálytársával közösen. Az eszköz két részből áll. A hardvert elhelyezik a tehénen, a szoftver pedig feldolgozza a beérkező információkat. A hardver egy PIC panelből és néhány kiegészítő modulból áll, a szoftver pedig egy HTML, PHP és JavaScript programnyelvek segítségével megírt webes kezelőfelület. A hardver feladata meghatározni a GPS koordinátáit, majd ezeket továbbítani a szervernek, mely a beérkező koordinátákat egy adatbázisban tárolja, majd ha a „gazda” belép a felületre, megmutatja neki az eszköz aktuális pozícióját. Emellett az adatbázis tárolja a határterület koordinátáit és ha az eszköz a területen kívül esik, akkor a GSM modul egy SMS-ben értesíti a „gazdát”.

Levente tervei szerint az eszközt még több szenzorral szerelik fel, hogy különböző fizikai és biológiai méréseket tudjanak végezni. Ezzel a fejlesztéssel akár az orvostudomány számára is hasznos lehet a találmány, például a betegek folyamatos monitorozásában.

A projektet az a motiváció hívta életre, hogy olyan termék szülessen, amely megkönnyíti egy olyan társadalmi réteg életét, amelyre a mainstream informatika még nem szentel kellő figyelmet. A fiúk úgy gondolták, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy élvezhesse a XXI. század nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. Persze a misszió mellett az is fontos volt, hogy valami olyan dologgal álljanak elő, amit versenyre lehet nevezni, hogy minél több ember találkozhasson a munkájukkal.

Levente a MATEHETSZ 2013-as Felfedezettje, idén pedig a Tehetség Piactér Program mentoráltja. Balogh Mátyás, az IBM-től érkezett mentora abban segít a fiatalnak, hogy szerteágazó érdeklődése nyomán egy szakmai jövőképet vázoljanak fel. A programnak köszönhetően Levente már biztos benne, hogy felsőfokú tanulmányait a Budapesti Corvinus Egyetemen kezdi meg gazdálkodás és menedzsment vagy nemzetközi gazdálkodás szakon. Levente később saját vállalkozást tervez indítani, méghozzá olyat, amely nem pusztán pénzt termel, hanem értéket teremt, és jobbá teszi világunkat.