Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Megjelent a Tehetség Bibliográfia

2014. április 4.

Az 1985 és 2013 között a tehetség-témakörben létrejött magyar kutatásokat tartalmazza az új kiadvány.

2014 elején a Magyar Tehetséggondozó Társaság kiadásában megjelent a Tehetség Bibliográfia című kötet, melyben a szerzők az 1985 és 2013 között a tehetség-témakörben létrejött magyar kutatásokat gyűjtötték össze, ezzel segítve a hazai tehetséggondozó szakemberek munkáját.

A rendszerváltással egy időben intenzív kutatások indultak a tehetség témakörében hazánkban, azonban ezeket egészen mostanáig senki sem rendszerezte tematikusan. Ezen kívánt változtatni a Magyar Tehetséggondozó Társaság, amikor harminc szakemberük fél éves gyűjtő munka eredményeként elkészítette a közel 1700 kiadványból álló listát. A szakemberek azonban nemcsak a tehetséggondozással foglalkozó hazai tanulmányok, szakírások bibliográfiáját gyűjtötték össze szakmailag strukturált formában, hanem – a kötet előszava szerint – tervezik ezekből válogatva egy elektronikus könyvtár létrehozását is az MTT honlapján. Az adatok összegyűjtése az alábbi szisztéma szerint történt: felsőoktatási intézmények tehetség-kiadványai, az MTA Pszichológiai Intézete, pedagógiai intézetek, nevelési tanácsadók, tehetségtanácsadó központok, az Arany János Tehetséggondozó Program kiadványai, a Géniusz Könyvtár kiadványai, a történelmi egyházak, ezek iskoláinak munkái, alapítványok kiadványai, speciális tehetségterületekre vonatkozó írások. Nemcsak névsor szerint vették listába az adatokat, hanem a Géniusz Programban kialakított tematikai bontásban készítették el a feldolgozást, amely segítséget nyújt a hatékony szakmai eligazodáshoz is.

A bibliográfiai adatokat 5 nagy csoportra osztották a könyvben:
1. Pszichológiai, pedagógiai alapok (definíciók, azonosítás, személyiségjellemzők, alulteljesítés stb.)
2. Szerepek a programokban (Pedagógus, pszichológus, tanácsadó, koordinátor, mentor, szülő stb.)
3. Fejlesztő módszerek, eszköztár (Gazdagítás, gyorsítás, differenciálás, komplex programok, projektmódszerek, kooperatív tanulás, drámapedagógia stb.)
4. Speciális tehetségterületi fejlesztés (Komplex természettudomány, matematika, zene, sport, irodalom, nyelv, informatika, képzőművészetek stb.)
5. Környezeti tényezők (Iskola, család, társadalom, tehetségpontok stb.)

A teljesség elérése érdekében a szerzők lehetőséget adnak további adatok beküldésére erre az időszakra vonatkozóan. A kiegészítéseket az info [at] mateh.hu e-mail címre várják.

A kötet ingyenesen letölthető a Magyar Tehetséggondozó Társaság honlapjáról.

A bibliográfia elkészítésének szakmai koncepcióját dr. Balogh László dolgozta ki, az összegyűjtött anyagot dr. Tóth László szerkesztette.

Az adatok összegyűjtésében és feldolgozásában közreműködtek: Dr. Balogh László, Dr. Orosz Róbert, Bognár Edit, Pálkövi Mária, Bohdaneczky Lászlóné dr., Dr. Polonkai Mária, Dr. Borosné Jakab Edit, Reichmesz Ádám, Császár István, Dr. Révész György, Dr. Dávid Imre, Sarka Ferenc, Gajda Attila, Dr. Schmercz István, Gonda Judit, Somlyó Magdolna, Dr. Heimann Ilona, Szabó Jusztina, Dr. Herskovits Mária, Százdi Antal, Dr. K. Nagy Emese, Dr. Tóth László, Kormos Dénes, Tóthné Nagy Zita, Mentler Mariann, Tóth Tamás, Dr. Mező Ferenc, Tóth Tibor, Molnár Istvánné, Turi Katalin, Nagy Jenőné, Turmezeyné dr. Heller Erika, Nagy Kálmán, Varga Árpád.

A kötet létrejöttét a Nemzeti Tehetség Program NTP-TBP-M-MPA-12 kódszámú pályázata támogatta.