Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A tehetség hónapja

2014. március 24.

Március 25-től egy hónapon át több mint 140-féle programot kínálnak a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok az egész országban.

Előttünk a tehetség hónapja: március 25-től egy hónapon át a fővárostól a kistelepülésekig országszerte rengeteg helyszínen több mint 140-féle program keretében kínálnak a szervezők nagyszerű alkalmakat arra, hogy a gyerekek megmutassák vagy felfedezzék saját képességeiket, a szülők pedig a szakértők által vezetett előadásokon és beszélgetéseken nyerjenek részletesebb képet és ismeretet arról, mit is kezdjenek a tehetséges, cseperedő nemzedékkel.

A MATEHETSZ idén először, hagyományteremtő szándékkal hirdeti meg az eseménysorozatot, mely március 25-én, A tehetség napján veszi kezdetét. A tehetség napját magyar kezdeményezésre évek óta Európa-szerte Bartók Béla születésnapjához kapcsolódóan ünneplik. A tehetség hónapja megszervezésére 2014-ben az uniós támogatással megvalósuló  Tehetséghidak Program részeként kerül sor azzal a céllal, hogy a Tehetségpontok és Tehetségsegítő Tanácsok minél szélesebb körben fölhívják a figyelmet a fiatal tehetségekre és a tehetségeket támogató hálózat nyújtotta lehetőségekre. Térségi tehetségnapok, gálák sora kínál színpadi bemutatkozási lehetőséget országszerte, a különféle klubesemények, nyílt napok pedig a Tehetségpontokban zajló szakmai munkába engednek bepillantást. A települések főterén, bevásárlóközpontban, főutcán szerveződő utca művészeti akciók és villámcsődületek pedig a széles nagyközönség figyelmét hivatottak ráirányítani arra, hogy arra: a tehetséges gyerekek jelentik legfőbb nemzeti kincsünket, a rájuk szánt figyelem és a rájuk költött hazai és uniós adóforintok mind befektetésnek tekinthetők Magyarország jövőjébe.

A programok kavalkádjából válogattuk ajánlónak az alábbiakat.

Tehetségnapok
A tehetség hónapja keretében az ország tíz pontján szerveznek Tehetségnapokat, ahol a régió kiemelkedő fiataljai mutatkoznak be színpadi produkciókkal, előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal. Tehetségnapot szerveznek például március 26-án Poroszlón, március 30-án Dunaújvárosban, 31-én Tokajban, április 10-én Bonyhádon, 11-én Nyíregyházán és 12-én Nagykanizsán. A tehetségnapok listája

Szülői klubok – szakértők tanácsai
Számos településen szerveznek az érdeklődő szülők számára előadásokat, klubesteket, ahol a pszichológusok, tehetségfejlesztő szakértők mutatják be a tehetségazonosítás módszerit és a fejlesztési lehetőségeket. Választ kaphatunk kérdéseinkre: Milyenek is a digitális generáció tehetségei? Előny-e vagy hátrány a tehetség az iskolarendszerben? Mit tehet a szülő és mi az iskola, a Tehetségpont feladata a gyerek képességeinek felismerésében, kibontakoztatásában? A szülői klubok listája

Kreatvitásfejlesztő akciók, alkotónapok
Az ország számos pontján várják az alkotó kedvű fiatalokat különböző képzőművészeti, kézműves, drámajáték, zenei és táncprogramokra, amelyeken nemcsak a kiemelkedően tehetségesek, hanem minden érdeklődő kipróbálhatja, milyen tevékenységekben leli kedvét.. Az alkotónapok során mód nyílik megismerkedni a tehetségfejlesztő műhelyek módszereivel, akiket pedig magával ragad a tevékenykedés öröme, a későbbiekben be is kapcsolódhatnak egy-egy Tehetségpont munkájába. Az alkotónapok listája

A belépes valamennyi rendezvényre ingyenes.