Menü megnyitása

Kreatív akciók országszerte a Tehetség Hónapja programsorozat részeként

2014. június 26.

Január végén a 13-as alprojekt keretében meghirdettük a 2014. március 25-től április 25-ig tartó Tehetség Hónapja programsorozatot, melynek célja az volt, hogy felhívja a figyelmet s tehetséggondozás fontosságára és bemutatkozási lehetőséget nyújtson a tehetséges fiataloknak.

A programsorozat keretében pályázatot írtunk ki, melyben azt kértük a Tehetségpontoktól, hogy a pályázó intézmények mellett további három Tehetségpont is vegyen még részt a munkában, ezzel erősítve a hálózat tagjai közötti kapcsolatot.
A felhívásra 17 db pályamű érkezett be a MATEHETSZ online pályázati rendszerén, az OPER-en keresztül, ezek közül 2 db formai hibás volt. (1 db hiányos, 1 pedig kívül esett a felhívásban meghirdetett pályázói körön.) Így tehát 15 db pályamű szakmai értékelését kapták kézhez az Értékelő Bizottság tagjai, akik mindegyik pályázatot magas színvonalúnak találták, azonban a felhívás keretében csak 10 pályamű megvalósítására van lehetőség, ezért a döntés meghozatalakor figyelemmel voltak a közreműködő szervezetek számára, a megvalósítandó programok számára és a bevont fiatalok számára annak érdekében, hogy a 10 támogatott pályázó a lehető legszélesebb nyilvánosság elérésére legyen képes.

A támogatást az alábbi Tehetségpontok nyerték el:
•    Bocskai István Gimnázium (Hajdúböszörmény)
•    Boronkay György Műszaki Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium (Vác)
•    Egri Kulturális és Művészeti Központ, Vitkovics Alkotóház és Művésztelep (Eger)
•    Járdányi Pál Alapfokú Művészeti Iskola (Budapest)
•    Kaposvári Egyetem (Kaposvár)
•    Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület (Kállósemjén)
•    Kerekerdő Óvoda (Alsójózsa)
•    Nyugat-Magyarországi Egyetem Öveges József Gyakorló Általános Iskola (Győr)
•    Petőfi Sándor Általános Iskola, Szakiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Alapfokú Művészeti Iskola (Mezőfalva-Dunaújváros)
•    Újbudai Pedagógiai Intézet (Budapest)