Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

A mentori feladat a személyes kiteljesedést segíti

2014. március 2.

A Tehetség Piactér-program kiemelkedő sikert ért el az IBM-es önkéntesek körében, február végéig több mint 30-an jelentkeztek mentornak.
 

A Tehetség Piactér-program a Tehetséghidak Program keretében támogatja tehetséges fiatalok „összeismertetését” a munka világával, azzal a közeggel, ahol tehetségük eredményét értékesíteni és hasznosítani tudják. Mindehhez azonban önkéntes mentorok szükségesek, ehhez keresett támogatókat a program, és az IBM részéről váratlan segítség érkezett. Meglepően nagy volt az érdeklődés munkatársaik részéről a lehetőség iránt. Mi áll ennek a hátterében?

Erről kérdeztük Szabó Leventét, az IBM Társadalmi szerepvállalásért és oktatási kapcsolatokért felelős munkatársát.
A mi szempontunkból ez sem váratlannak, sem szokatlannak nem mondható. Az IBM önkénteseit tömörítő belső szerveződésének, az On Demand Community-nak a magyar szervezete több mint 500 regisztrált tagot és 2-300 aktív önkéntest számlál, akik különböző projektekben különböző intenzitással vesznek részt vagy javasolnak újakat.

A Tehetség Piactér program mindemellett valóban kiemelkedő sikert ért el az IBM-es önkéntesek körében: február végére az említett belső rendszerben a jelentkezők száma több mint 30 volt, köztük egy felső vezetővel. Ennek oka az lehet, hogy a mentori feladat a gyerekekkel, tanulókkal való foglalkozások között is egy magasabb hozzáadott értékű, felelősségteljesebb feladat, amiben a kollégák meglátták a személyes kiteljesedés és a mélyebb hatás elérésének lehetőségét.

 


Czinder Eszter mentorált és Kökény Adrienn (IBM) mentor

Miért érzik fontosnak a tehetségek megismerését, felkarolását, önkéntes mentorálásukat?
Úgy gondoljuk, hogy a legértékesebb, amit a társadalomnak, illetve a társadalmi problémák megoldásán dolgozó civil szervezeteknek adni tudunk, az a sokrétű szakértelem és tapasztalat, amit az IBM-es kollégák képviselnek. Pénzen sok mindent meg lehet ugyan venni, de az IBM vállalatként azt a stratégiát választja világszerte, hogy megjelöl néhány problématerületet vagy feladatot, megkeresi az ebben aktív, nyitott lokális szervezeteket és rászánja az időt, hogy megértse azok működését, és azt, hogy bármilyen szakértelemmel hol tud segíteni a munkában. Ha ez a szakmai együttműködés létrejött, már sokkal könnyebb konkrét célokat, projekteket megjelölni vagy közösen kidolgozni, amiket már célzottan anyagilag is támogat az IBM.

Az egyik ilyen stratégiai irány az a törekvés, hogy az IBM szakemberei segítsenek a legfiatalabb korosztályoknak olyan képességekhez, ismeretekhez jutni, amelyeknek a jelen tudásunk szerint a legjobb hasznát fogják venni, amikor iskolát, pályát vagy munkahelyet választanak. Ezért illeszkednek bele a portfóliónkba a mentorprogramok, a tehetséggondozással kapcsolatos programok vagy a természettudományokkal, digitális írástudással, illetve a 21. századi munkahelyi elvárásokkal kapcsolatos ismeretterjesztő előadások.

Mentoraik 2-3 hónapos kontrollált együttműködés keretében segítik a fiatalokat tehetségük kibontakoztatásában. Hogyan képzeljünk el egy ilyen programot? Miben tudják segíteni a tehetségeket?
Ahogyan a programba jelentkezett fiatalok, úgy maguk az együttműködések is eltérőek, különböző célokkal. Egy mentorkapcsolat kialakulásánál talán még a közös szakmai érdeklődésnél is fontosabb a személyes összhang és a szimpátia, hiszen ha ez megvan, nem kell a személyközi kommunikációs akadályokkal vesződni, hanem felszabadultan lehet beszélni arról, ami a mentoráltat érdekli.

A különbözőséget pedig még az adja, hogy vannak olyan tanulók, akiknél elég világos, hogy mi iránt érdeklődnek, miben jók, nekik arra van szükségük, hogy az adott területen jártas szakemberrel teremthessenek kapcsolatot. Vannak azonban, akik éppen azért jelentkeznek a programba, mert noha érdeklődnek a jövőjük iránt, szeretnének tenni érte, de nincs kialakult terület vagy szakma, ami iránt határozottan érdeklődnének. Ilyen esetekben az a cél, hogy a beszélgetések során közösen megállapítsák, mi lehetne a mentorált hosszú távú célja. Sok esetben egyáltalán nem a fiatalok érdektelenségéről van szó, csupán arról, hogy koruknál fogva nem elég tájékozottak még a lehetőségekről, a külföldi gyakorlatokról, amiben egy tapasztaltabb kolléga segítséget nyújthat, vagy akár valaki olyannal kötheti össze, aki a megfogalmazott szakterület művelője.

A legtöbb munkáltató gyakorlatot is vár a munkára jelentkezőtől. Mentoráltjaik kapnak olyan gyakorlati ismereteket, amelyekre hivatkozhatnak majd munkavállalásnál?
Bízom benne, hogy olyan kapcsolatokat teremtenek majd a fiatalok, amire egy állásinterjún is büszkén emlékeznek vissza. Egy kiválasztási folyamatban egyébként már az is jópontnak fog számítani, hogy ezek a fiatalok korán, proaktívan keresték a lehetőségeket, aminél jobb jellemvonást egy cég nem is találhat.

 

Tóth Levente (IBM) mentor


Ön szerint hosszabb távú munkakapcsolat is kialakulhat egy ilyen mentorálásból?
Véleményem szerint semmi akadálya nincs annak, hogy egy mentor és mentorált akár a program lezárulta után is tartsa a kapcsolatot.

Idén 10 éves az IBM önkéntes programja. Miért fontos a cégnek, hogy munkatársai önkéntes munkát is vállaljanak?
Az IBM, ha már sikeres volt abban, hogy ilyen kiváló kollégákat válasszon ki a munkaerőpiacról, mint amilyenek itt dolgoznak, sikeres szeretne lenni abban is, hogy eszközt, módot és támogatást adjon nekik, ha ezek a munkatársak történetesen érzékenyek valamilyen társadalmi probléma iránt, és szívesen lépnének ki a hétköznapok rutinjából, és alkalmaznák szakmai ismereteiket egy non-profit célért.

A már említett On Demand Community 10 évvel ezelőtti globális létrehozását ünnepeljük idén. Azt hangsúlyozzuk, hogy sosem szabad elfelejteni, hogy bármilyen eredmény mögött az érdem mindig a munkatársaké, akik aktívak, érdeklődőek és együttműködőek. Az IBM szeretné kivívni az ő, és rajtuk keresztül a társadalom megbecsülését azzal, hogy a kollégáknak szervezett körülményeket, eszközöket és más támogatást biztosít, hogy a legjobb munkát végezhessék házon kívül is egy non-profitnál vagy iskolában.

Ezek a kollégák pedig tapasztalatot nyernek, új kapcsolatokra és ismeretekre tesznek szert az önkénteskedés által, amit aztán talán a hétköznapi munkájuk során is hasznosítani tudnak.

Mik a tapasztalataik, hol hasznosították ismereteiket munkatársaik?
A kollégák az On Demand Community belső webes felületén bármilyen projektet javasolhatnak, amihez kollégákat toborozhatnak. Ezek között számtalan fajta feladat előfordul a kutyasétáltatástól a kupakgyűjtésen és ruhagyűjtésen át az informatika-óra tartásig és 50 éven felülieknek nyújtott munkakeresési tanácsadásig.

Hogyan hatott ez vissza az IBM-re, miként hasznosult az önkéntes munka munkatársaik munkájában?
Több kollégám vállalt olyan pro-bono munkát alapítványoknál, amilyen munkát egyébként is végez a cégnél. Ők mindannyian gazdagodtak olyan szempontokkal, tapasztalatokkal, melyekkel a hétköznapi, profitorientált ügyfeleikkel való munka során nem találkoztak volna. Az új nézőpont mindig tartalmaz olyasmit, amire a rutinná vált feladatok megoldása közben sosem gondolunk, de ami mégis taníthat valami újat a non-profit szektor szemléletéből a for-profit szervezeteknek.